Az önismeret fejlesztése egész életünkön át tartó folyamat. Rengeteg környezeti hatás ér minket, melyekre megpróbálunk megfelelően reagálni. Viselkedéses válaszaink sikere nagy mértékben függ attól, hogy mennyire ismerjük magunkat, tisztában vagyunk-e az erősségeinkkel illetve a fejlesztendő területeinkkel.

Fontos, hogy megismerjük a mozgató rugóinkat, illetve a határainkat. Tudnunk kell, mi az, ami motivál és előre visz minket, és nem árt, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy mitől tartunk, szorongunk. Ha eddig eljutottunk, máris nagy lépést tettünk meg az önmegismerés útján.
Az önmagunkról alkotott képünk részben állandó, részben viszont folyamatosan változik, alakul. Az énképünk alkotja a személyiségünk stabil vázát. Életünk során azonban számos környezeti hatás ér minket, illetve kihívásokkal küzdünk meg, melyek mind-mind alakítanak, formálnak bennünket.
Hogyan fejleszthető az önismeret
Önismeretünk fejlesztéséhez számos módszer áll a rendelkezésünkre. Ilyenek például a következők:
– Önismereti kérdőívek és személyiségtesztek felvétele
– Művészi tevékenységek gyakorlása
– Műalkotások befogadása
– Pályaválasztási tanácsadás
– Pszichológia konzultáció
– Autogén tréning
– Relaxáció, meditáció
– Szimbólum terápia
– Coaching
– Önismereti tréning
A választás, hogy milyen módszert veszünk igénybe, illetve, hogy ehhez kérjük-e egy pszichológus vagy coach segítségét, attól függ, hogy miben szeretnénk változni illetve milyen fejlődési célt tűztünk ki magunk elé.
Miben segít az önismereti tréning?
Ha szeretnénk új nézőpontból tekinteni önmagunkra, és kihozni magunkból a maximumot, az önismereti tréning segítségével új támpontokat kaphatunk az előrelépéshez.
Önképünk fejlesztésével több önbizalomra és énerőre tehetünk szert. Felfedezhetjük az elakadásainkat, melyek korábban meggátoltak minket abban, hogy elégedettebbek legyünk önmagunkkal.
A különböző meditációs illetve relaxációs technikák segítségével közelebb juthatunk belső lényegünkhöz, és megismerhetjük azokat a mozgató rugóinkat, melyek ezelőtt rejtve voltak előttünk.
A személyiség tesztek megmutatják nekünk, hogy mások milyennek láthatnak bennünket, és ez által segítenek nekünk objektívebb képet kapni önmagunkról.
Az önismereti kérdőívek egy-egy probléma területre irányítják rá a figyelmünket, és tudatosítják bennünk, hogy miben érdemes fejlődnünk.
Kálmán Judit, pszichológus magánrendelése – Önismereti tréning
Személyes és online pszichológiai tanácsadás
Cím: Budapest, XI. kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.
Időpont egyeztetés:Telefonszám: +36 70 254 5482
E-mail cím: info@pszichologustanacsado.hu
0 Comments
4 Pingbacks